Valahol el kell kezdeni...

Fülemben cseng többeknek a véleménye, amikor arról van szó, hogy vágjunk bele valami újba. Olyan emberek szava, akik már sokat tapasztaltak az életben, és akiknek a szava igenis sokat jelent számomra...de hogy ekkora felfordulást okozzanak bennem, hogy még egy blogba is alig tudok belekezdeni - pedig már vagy egy éve bizonyára, hogy dédelgetem ezt a gondolatot - ez már azért mindennek a teteje! Úgyhogy a jelen pillanattal, mindenféle további "A Tökéletesre" várakozás, javítgatás, szépítgetés, és további részleteken való morfondírozás nélkül BELEKEZDEK!

Akik ismernek tudják, hogy hisztérikusan maximalista vagyok. Akik még nem...azok majd megtudják, gondoskodom róla;) Ennek ellenére nem gondolom úgy, hogy az ezen az oldalon megjelenő tartalom is megfelel majd ennek az állításomnak. Ennek több oka is van. A fő ok az nyilván az, hogy egy hisztérikusan maximalista soha nem lehet teljesen elégedett...nem véletlenül csak most indult útjára ez a blog!:) És mint azt említettem, voltak körülöttem olyanok, akik úgy gondolták, hogy csak a "100%"-ot és csak a biztosat szabad letenni az asztalra, de én ezúttal inkább azokra hallgattam, akik úgy gondolják, hogy valahol bizony el kell kezdeni, és hagyni, hogy a dolgok útközben alakuljanak, és formálódjanak a maguk módján, és az időközben megszerzett tapasztalatok alapján.

A másik ok pedig talán az, hogy komoly vitában állok magammal azzal kapcsolatban, hogy miről is szóljon ez az oldal. Alapjában véve a tervem az volt, hogy egy receptes blogot indítok, szigorúan édes receptekkel:) Merthogy - aki még nem tudja - úgy tűnik, nekem ezt szánta az Univerzum küldetésként;) Elmondhatatlan, hogy mennyi személytelen recepttel találkoztam mindeddig, szorítkozva pusztán az összetevők leírására, valamint, hogy "jujj meleg sütőben, jó hamar" süssük meg az adott süteményt. Én bizony nem ezt terveztem, úgyhogy aki nem szereti a véget nem érő - ámbár tapasztalatokon alapuló - receptleírásokat, az nem lesz különösebben nagy rajongóm;)

Nem kell majd meglepődni azon sem, ha egy-egy alkalommal recept helyett majd valamiféle kreatívkodásra próbállak meg rábeszélni benneteket:) Merthogy az Univerzum ezt IS szánta nekem, úgyhogy ebből sem lesz hiány!

Végül pedig, lesz rá példa, hogy egy-egy éppen a számomra lelkileg-hangulatilag aktuális zenével fogom megörvendeztetni az olvasóközönséget....ha lesz ilyen persze:)Mármint az utóbbi!;)

Várlak benneteket szeretettel, meg egy kis boldogsággal...azt nem ígérem, hogy minden nap, de tessék szépen beosztani!;)

És akkor így az első bejegyzés lezárásaként átadnám a stafétát valaki másnak, aki jelen pillanatban nagyon szépen keretbe foglalja a hangulatomat...;)

https://www.youtube.com/watch?v=0My2AqPFpFg

További szép napot Nektek!:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések